Tókarbantartás Július

 
Sajnos a változékony időjárás nem könnyíti meg a tótulajdonosok helyzetét ebből kifolyólag júniusban a vártnál több munka adódhatott a tóban és annak környékén, így ezen plusz munkák elvégzését ne halogassuk. A most következő hónap teendői szinte megegyeznek az előző havival így lényegi változást nem tartalmaz ezért használhatjuk a mostanit és a június leírást, valamint a vízpótlás kiegészítést együttesen erre a hónapra.
Június és a vízpótlás leírása.
 
Vírágzó tündérrózsa
 
 
Növényzet
 
Folyamatosan kövessük nyomon a növényzetet. Az elvirágzott és elszáradt részeket metsszük le, egyben vizsgáljuk felül ,hogy minden növény megfelelően növekszik. Ha nem volnánk valamelyikkel megelégedve akkor nézzünk utána ,hogy a biztosított körülmények megfelelőek e számukra (vízmélység, árnyékos vagy napos hely). Jégeső esetén mérjük fel a károkat, és a sérült leveleket vágjuk le. A tündérrózsánál várjunk egy két napot amíg megjelennek az új levélhajtások, a sérült leveleket csak ekkor vágjuk vissza.
 
Jég vert tündérrózsa
 
Jég vert tündérrózsa
 
 
Víz alatti oxigéntermelés
 
Viz alatti oxigéntermelés
 
 

A tó és környezete

 
Fussuk végig a szokásos kört és vessünk egy gyors pillantást a tó peremére és az építményekre ( vízesés, csobogó, hidak és stégek) ha hibát észlelünk javítsuk. A vízszintet és a vízhőmérsékletet figyeljük és folyamatosan pótoljuk, illetve hűtsük amennyiben az szükséges.
 
Gépészeti elemek
 
Ha nem észleltünk semmilyen rendellenességet akkor elegendő a szokásos szemrevételezés (SzűrőszivattyúUV-CI-TronicT-Flow) Ha most érkezett el az ideje a szűrőtisztításnak ,akkor vegyük figyelembe a szűrést végző baktériumok megtelepedésének idejét ami kb 2 hét . A megfelelő készítmény használatával nagymértékben csökkenthető ez az idő.
 
 
Tómeder tisztítása
 
Szennyezett tómeder tisztítás.
 
 
Szűrő töltésének jelőlése                                        Ubbink Aqua bactifit
Mindig ügyeljünk a szűrő megfelelő feltöltésére.
 

Különálló csobogó

Ellenőrizzük a vízszintet és ha szükséges töltsünk utána. A csökkent vízmennyiség megváltoztathatja a víz folyásának útját és rontja az összképet. Ez legtöbbször a lassú vízsebességű csobogókon észlelhető. A víz tisztán tartása érdekében pedig használjuk az Aqua Arte Clean-t

Wicker csobogó burkolat

Orange csobogó wicker lábazat burkolattal.

További tippek és ötletek.
 
Ha túlságosan sok a növényi maradvány a tófenéken akkor használjunk Bio Oxidátort mely segít lebontani ezeket.
 
Nyaralás előtt ellenőrizzünk le mindent. A vízjátékokat lámpákat és más nem létfontosságú kiegészítőket kapcsoljuk ki.
 
A tó vizének PH értékét próbáljuk meg 7,3 és 8,3 között tartani ,mert ez a legmegfelelőbb érték a tó és annak élővilágának.
 
Az algaölő készítmények használata nagy mennyiségű oxigént von el így legyünk körültekintőek alkalmazásukkor. Levegőztető használatával ez kivédhető.
 
 
Tóshop
 
 
 
 

Fonalas alga

I-Tronic készülék vegyszermentes megoldást kínál a tóban megjelenő fonalasalga ellen, minimális karbantartásigényű és egyszerűen üzemeltethető. 

Kiemelt ajánlataink

Kérdésed van? Itt segítünk!

Telefonos rendelés, garancia, tanácsadás, szerviz. stb.

06 30 457 6124

info @toshop.hu

Céginformációk

Átvételi pontjaink

Korrekt Optika Gyál

TintColor  BP 16. ker Cinkota

Korrekt Optika Üllő

Szállítási díjaink

 10 kg-ig           1.190 Ft és

 40.001 Ft- tól   Ingyenes*      

További részletek a szállítási díjainkról

Weboldalunk sütiket használ. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatát az eszközödön. További információt az adatvédelmi irányelveinknél találsz.